Szerző: BV
2016 óta az ötödik alkalommal szervezte meg az MH BHD és az MH EK Budaörsi telephelyének közössége az immár hagyományosnak tekinthető kenus nyaralást. A Felső-Tisza és a Túr már jól ismert kanyarulatait járta be a bő 40 fős csapat július elején.
A sátras és apartmanos szálláshely új helyszínen volt: a Bornemissza-kúriában és a hozzá tartozó, csiga- és sün-járta diófaligetben, ahol egy kuriózum, egy százévesnek mondott szilvafa is állt.
Kenuzás minden napra jutott: egy hosszú délután majd egy hosszú délelőtt a Tisza, utána négy napon a Túr habjait szelték a kishajók. Az evezősök pedig fáradhatatlanul lapátoltak, annál is inkább, mert a bemelegítőnek szánt első napra egy 24 kilométeres kemény menet jutott, a következőkön kitűzött 12-15 kilométerek pedig a kezdeti sokkhoz képest gyerekjátéknak tűntek.
No, nem mintha azok lettek volna. A Tisza vízállása a júniusi extrém hőhullámot lezáró esők után viszonylag magas volt, így csak kevés lehetőség jutott homokpadokon sütkérezni és fürdőzni. A híres tivadari homokos föveny például térdig érő vízben állt, a Túr pedig – akár a kanyargós Öreg-, akár a majd’ nyílegyenes Szabályozott-Túr habjaiba fúrták orrukat a kenuk – hozta a szokásos formáját a bedőlt fákkal és néhol vízen kikerülhetetlen torlaszokkal.
A víz viszont tiszta volt és langyos, a fák alatt nem tűzött a nap, és az út végére mindig jutott plusz élmény, legyen szó az Öreg-Túr vízellátását biztosító kis bukógát zúgójáról, vagy a Szabályozott-Túr nagy bukójának válldögönyöző vízeséséről – és az ottani büfé flekkenjéről -, de volt majomhinta Kölcsén, és a századelős technológiája ellenére ma is működőképes vízimalom Túristvándiban.
Ez a hat nap azonban nem csak a kenuzásról szólt. Egy délután még belefért egy közös bringázás a gáton – közben megcsodálva az árvízi vésztározó grandiózus építkezését – Tiszacsegére, ahol a társaság bebocsátást nyert abba a zsúpfedeles, pitvaros kis házba, ahol Móricz Zsigmond élt a családjával öt éves koráig.
Aki pedig arra vágyott, reggeli előtt csatlakozhatott a jógázókhoz, esténként pedig az “Alszik a város” (más néven Gyilkosos) nyomozós társasjátékhoz, ahol egy képzeletbeli városka lakói különböző szerepekbe bújva küzdenek azért, hogy előbb találják meg a köztük lapuló gyilkosokat, mielőtt utóbbiak számolnak le velük egyenként (persze csak játékból).
A hazafelé tartó buszúton így nem csak a lapátolásról a torlaszok kerülgetéséről vagy a mélyre lógó ágakról a kenukba hulló pókokról, de az esti játék izgalmairól is zajlott a diskurzus.
Fotók: Gémes Ildikó őrgy. és Kertész Adrienn őrgy.
