A Honvéd Huszár Díszalegység kiképzettségét és felkészültségét szemlézte Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megbízott dandárparancsnoka március 11-én, szerdán a Nemzeti Lovardában.
A Kincsem Nemzeti Lovas Program alapján megalakított Honvéd Huszár Díszalegység Előkészítő Törzsét kijelölték és felkészítették a lovakat is 2021. február 28-ig. Ennek szemléje a kiképző- és végrehajtó állomány, valamint a lovak bemutatkozásával, a díszruházat ellenőrzésével kezdődött és egy látványos lovas alaki bemutatóval zárult. Sándor Zsolt őrnagy, az Előkészítő Törzs parancsnoka jelentette, hogy készen állnak a következő ütem feladatainak megkezdésére.
Mudra ezredes megköszönte a lelkiismeretes és kitartó munkát, hangsúlyozta, hogy ez egy új kezdet, ahol a magyar katonai lovaskultúra és annak szellemisége újra életre kel és a jelenlévők ennek éllovasai lehetnek. „Bajtársak! A Szurmay Dandár és a huszárság szellemiségét szem előtt tartva, legjobb tudásuk szerint, kellő felkészültséggel hajtsák végre feladataikat nap, mint nap!” – mondta az ezredes.
Ezt követően a parancsnok ajándékot adott át a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság vezetőinek, megköszönve a támogatásukat, mely lehetővé tette a sikeres közös munkát. Cseri Dávid, a Ménesgazdaság igazgatója hozzátette: „Bízom benne, hogy az elkövetkezendő évszázadokban a huszárság, ahogyan a régmúltban is, újra a Magyar Honvédség részévé válik.”
Szerző és fotó: Kresz Fruzsina