Szerző: Kun-Orosz Adrienn
December 16-án, 13 órakor tartották az idei év utolsó állománygyűlését a Petőfi laktanyában.
Az MH BHD évzáró állománygyűlése – a hagyománynak megfelelően – adventi hangulatban kezdődött. Az esemény – az öröm gyertyájának gyújtása után, – Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetőjének beszédével kezdődött, amelyet Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkárának szavai követtek.
Baráth Ernő dandártábornok, évzáró beszédében a 2019-as év eseményeinek fotóival a háttérben emlékezett az elmúlt évre. Baráth dandártábornok elmondta: „A karácsonynak üzenete van. Előre kívánom, hogy a legfontosabb adasson meg mindenkinek: hogy a családjával, barátaival minőségi időt tudjon eltölteni, hiszen a szeretet és az együvé tartozás érzése teszi boldoggá az embereket. Sajnos nehéz ezt megélni, mert egész életünkben rohanunk és észre sem vesszük, hogy ezek fontosak.”
Ezt követően parancsok ismertetésére és elismerések átadására került sor. Az alakulat év katonái lettek: Adorjáni Krisztián őrnagy, a Logisztikai Főnökség főnök helyettese, Kerek István százados, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrség 2. Koronaőr Csoport csoportparancsnoka, Homoki Gáborné törzszászlós, az Egészségügyi Főnökség foglalkozás-egészségügyi szakasszisztense, Fehér László főtörzsőrmester, a Támogató Zászlóalj Támogató Század Támogató Szakasz altisztje, Farkas János szakaszvezető, a Támogató Zászlóalj Támogató Század Támogató Szakasz Műszaki Részleg kezelője és Balázs Gergő honvédelmi alkalmazott, a Kulturális és Rekreációs Igazgatóság Támogató és Rekreációs Osztály Vendéglátó Részleg csoportvezetője.
A dandár év katonái mellett elismerést vehettek át az év sportolói is, illetve a Honvéd Kadét Program kiemelkedő munkát teljesítő diákjai is.
Fotók: A szerző felvételei