A 2019-es év az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) megalapításának hetvenedik évfordulója, így ebből az alkalomból a Mindenki Hadtudomány Szabadegyetem egész évben kiemelt szerepet szán a szövetséggel kapcsolatos előadásoknak.
A NATO tevékenységének vizsgálata, helyzetértékelés és az események mai helyzetre való hatásának értékelése állt a Dr. Nagy László nyá. ezredes előadásának középpontjában. Az ezredes kitért a NATO körül kialakult akkori dilemmákra és ismertette a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek legfontosabb irányvonalait és a Szovjetunió felbomlása következtében kialakult regionális körülményeket.
Kiemelte, hogy a Jugoszlávia felbomlásával kialakult helyzet és a fokozatosan eszkalálódó válság több szempontból is meghatározó volt. Egyfelől, mert az ügy magyar lakta területeket is magába foglalt, ami politikailag eleve érintetté tette hazánkat a kérdésben, másrészt, mert ezen esemény következtében Magyarország a világ legjelentősebb katonai szövetségének tagjává vált.
A NATO tevékenysége, a konfliktusba való beavatkozás a mai napig vitatott téma, hiszen olyan nemzetközi alapértékeket érintett, mint a nemzeti önrendelkezés, vagy az államok szuverenitása. Ami pedig talán ennél is lényegesebb, hogy ez az eset olyan precedenst teremtett, ami a napjainkban zajló konfliktusoknak is alapot szolgáltat. Ilyen volt például Abházia és Dél-Oszétia elszakadása Grúziától, vagy a jelenleg is fennálló kelet-ukrajnai konfliktus.
Az előadás végén a hallgatóság feltehette az esetleg megválaszolatlan vagy az elhangzottak hatására felmerült kérdéseit a témával kapcsolatosan, melyekre Nagy ezredes igyekezett kimerítő válaszokat adni. A rendezvény zárásakor megállapítást nyert, hogy ez a téma nem véletlenül képezi immár húsz éve éles viták alapját a nemzetközi térben.