Hírek

Magyar űrhajózás 40

Az űrrepülés 35. évfordulójára készített kiállításunkkal szeretnénk speciális virtuális tárlat formájában megidézni e nagyszerű történelmi eseményét, bemutatva a résztvevőket, a felhasznált technikai újításokat és magát az űrrepülést is.

2020. május 26-án lesz negyven éve, hogy Farkas Bertalan Valerij Kubaszov társaságában a világűrbe indult, így válva az űrrepülés történetének első magyar asztronautájává. 2015-ben már rendeztünk egy kiállítást a 35. évforduló tiszteletére, e tablókat mutatjuk be virtuális tárlat keretében az űrrepülés 40. évfordulója, az abban részt vevő személyek előtt tisztelegve, felidézve mind a korszakot, mind pedig a technológiákat, melyek végül Farkas Bertalant az űrbe repítették. 

Hírek

Ideiglenes parancsnokváltás a Szurmay-dandárnál

Baráth dandártábornok köszönőlevélben tájékoztatta az állományt a veszélyhelyzet alatt bekövetkezett változásról, amelyben kitért helyettesére is. Kiemelte, hogy Mudra József ezredes „személye és szakmai felkészültsége a garancia a stabil, gondoskodó, követelménytámasztó, példamutató és következetes vezetésre”.

Mudra József ezredes 2015 októberétől tölti be a dandárparancsnok-helyettesi beosztást, 2020. április 16-ával pedig megbízással átvette a parancsnoki teendőket. A tábornok elköszönő szavait figyelembe véve szeretné az alakulatot ugyanazokkal a feltételekkel tovább vezetni és a Baráth dandártábornok részéről átvett örökséget, értékrendet ugyanolyan formában, vagy még több elért sikerrel visszaadni.

A megbízott dandárparancsnok tudja, hogy még sok feladat áll az alakulat előtt, főként a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, ahol nemcsak az alaprendeltetésből adódó, hanem a járványügyi helyzet biztosítási feladataiban is részt vesznek a katonák.
Mint elmondta, a parancsnoksága ideje alatt célja, hogy a dandár minden katonája büszkén viselje az egyenruhát, példát mutasson katonatársainak és a jövő katonáinak, népszerűsítve ezáltal a Magyar Honvédséget és a Szurmay dandárt. Hozzátette, a katonák úgy tudják méltó módon képviselni a dandárt, ha feladataikat maximálisan, a tőlük elvárt módon és színvonalon, az elöljáró feladatszabása alapján látják el. Mudra ezredes kitért arra is, hogy az alakulat névadója révén a dandár katonái Szurmay örökösei is, amelyre büszkének kell lenniük és kötelességük a jövő parancsnokai részére példát mutatni, hasonlóan vitéz Szurmay Sándorhoz, aki múltbéli tetteivel még mindig irányt mutat a jelenkor parancsnoki munkájának ellátásához.

Az ezredes Churchill „Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre.” mondatára utalva azt a véleményét fogalmazta meg, miszerint minél távolabb tekintünk vissza a múltba és kutatjuk elődeink sikereit, annál nagyobb lehetőségünk van arra, hogy a jövőben is helyt tudjunk állni, hiszen elődeink hősiessége követendő példa a jelen és a jövő parancsnokainak egyaránt.

Fotó: A szerző felvétele és archív

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.