Galéria, Hírek

Pályaorientációs nap a laktanyában

Pályaorientációs látogatás keretében iskolás csoportokat fogadtunk a Petőfi Sándor laktanyában. A diákok díszelgő feladatokat ellátó katonák segítségével és iránymutatásával alaki feladatokat végezhettek, gépjárműparkunkkal ismerkedhettek meg testközelből és akadálypályán, ügyességi feladatokban is kipróbálhatták magukat.

Az ilyen jellegű programok által társadalmi kapcsolatainkat erősítjük, illetve a katonai hivatás iránt érdeklődést mutató fiataloknak mutatjuk meg honvédeink mindennapi életét.

Fotó: Bankó József

Hírek

Budapesti békefenntartók Libanonban

 

Mikor és egészen pontosan milyen szerepvállalás indult el az első önálló missziós feladatszabásával?

A feladatot dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke határozta meg még tavaly júliusban. Korábban e misszió váltásait (egy lövészszakaszt és egy törzstisztet) három különböző katonai szervezet állományából állították össze. Immáron – 2025-ig minden váltás esetében – mind a felkészítés, mind pedig a teljes missziós állomány biztosítása a mi feladatunk.

Mennyire tűnt mindez kihívásnak a kezdetek kezdetén?

Új feladatként jelentkezett, hogy most először kellett ilyen formában összefognunk egy missziós állomány kijelölését, felkészítését, az előkészületek teljes szervezését, illetve számos külföldi (lengyel és lettországi) felkészítés kiutazásainak szervezését. Gyakorlatot kell szereznünk abban is, hogy összeállítsuk a váltásban résztvevő személyi állományt.

 

Egészen pontosan milyen folyamatot tud a háta mögött az immár külszolgálatát teljesítő váltás?

A kijelölt állomány már 2022 júliusában elkezdte a felkészítést Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban, az egyhetes missziós célfelkészítéssel. Augusztus végén már a dandár szakfelkészítése folyt, amit a püspökszilágyi kiképzőbázison és lőtéren hajtottak végre a katonák. Nem sokkal később Lengyelországban találták magukat, ahol részt vettek a Silver Arrow 2022, majd a Lettországban megrendezett Urban Training gyakorlatokon. A közel egy hónapos távollétüket tábori elhelyezésben, nehéz terepszakaszon, túlnyomóan kedvezőtlen időjárási viszonyok között töltötték, miközben ők voltak az elsők a dandár részéről, akik ilyen jellegű lövész feladatokban részt vettek. Ezt követően az ENSZ elvárásoknak megfelelő SERE „B” tanfolyam, a nyolc napos túlélés, ellenség elkerülés, ellenállás és kiemelés tárgyköröket magába foglaló kurzus következett, amely minden kéksisakos katona számára kötelező ismeretanyag.

A libanoni misszió megkezdése előtt tavaly novemberben még egyszer Lengyelországba utazott a csapat, hogy egy húsz napos felkészítésen – a kinti külszolgálatot közösen végrehajtó lengyel katonákkal – zárógyakorlaton adjanak tanúbizonyságot felkészültségükről. Ezt követően mondhatni „már csak” a szükséges oltások és a missziós ellátmány felvétele volt hátra, valamint a beosztásba kerülést megelőző személyi beszélgetések.

Összefoglalva: elmondható, hogy hosszú és nehéz felkészítésen estek át a katonáink, de a felkészülési időszak alatt végig kimagaslóan, nem egyszer erőn felül teljesítettek.

E sokrétű felkészítés milyen célt szolgált?Milyen feladatot látnak el Libanonban?

A magyar váltás egy ír-lengyel zászlóalj lengyel századának lengyel-magyar szakaszában hajt végre járőrözési, ellenőrzési és megfigyelési feladatokat Libanon déli részén, az ország Izraellel közös határszakaszán található tűzszüneti vonalnál.

A helyzet nem nyugodt, de az állomány tagjai kellőképpen fel lettek készítve. Hiszem, hogy tisztességgel végre fogják hajtani a feladatukat és bízom benne, hogy épségben, egészségben térnek majd haza.

Az első váltást terheli még az a kötelesség is, hogy a tapasztalataikat alaposan feldolgozva segítsék az őket követő váltások tagjait azzal, hogy naprakész missziós ismeretekkel erősítsék a felkészülésüket.

Így van. Nyilván a már javában felkészülő második váltás tagjait ez még kevéssé érinti, de az első váltás hazaérkezte után kezdődő harmadik csoport felkészítéséhez már nagyban hozzá fog járulni az elsők tapasztalata. Amikor a kibocsátó ünnepségen elköszöntem tőlük, felhívtam a figyelmüket, hogy hazaérkeztük után tapasztalat-feldolgozás és a harmadik váltás részére egy tájékoztató várja őket annak érdekében, hogy a következő váltások már az ő tudásukat felhasználva mehessen ki Libanonba.

Természetesen a hazai és a nemzetközi felkészítés megadja az alapot arra, hogy misszióba kimehessenek, de az, hogy ők ott, éles helyzetben voltak és idézőjelben a bőrükön érezték, tapasztalták a kinti körülményeket, eseményeket, nagyon fontos adalékot fog jelenteni az utánuk indulóknak.

Milyen szempontok alapján válogatták össze az első kontingens tagjait?

A missziós beosztásoknak van egy szakmai és rendfokozati követelményrendszere. Missziók esetében a rendfokozati előírás rugalmasabban kezelhető, így van mozgástér abban az esetben, ha egy-egy önként jelentkező katona nem a beosztásnak megfelelő rendfokozattal rendelkezik. A a végrehajtandó feladatok jellegéből fakadóan – ahogy minden külszolgálatnál – a libanoni ENSZ misszió esetében is fontos szempont a kiváló fizikai felkészültség és egészségügyi állapot. A minimális lemorzsolódást már a kiképzés során pótoltuk.

Parancsnokként milyen érzés egy ilyen történelminek is nevezhető missziót útjára indítani, mint ami február 28-án történt?

Egyrészt nagyon büszke vagyok mindazokra, akik ezt a majdnem féléves időszakot megszervezték, foglalkoztak a személyi állománnyal, de természetesen minden kiutazóra is, akik sikeresen teljesítették a követelményeket és felkészültek. A libanoni misszió természetesen kihívást és kockázatot is jelent, de a kint szolgáló katonáink a régió és ezen keresztül hazánk biztonságát szavatolják. Természetesen féltem az embereimet, de nagyon bízom abban, hogy az előírások és a szabályzatok betartásával, valamint a katonás helytállással félév múlva épségben fognak hazatérni szeretteikhez és a dandárhoz.

Szerző: Snoj Péter

Fotó: Horváth Sztaniszláv

Hírek

Honvéd kadét diákokat fogadtunk

Újra honvéd kadét szakos diákokat fogadtunk a Petőfi Sándor laktanyában. A BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum kadét osztályainak hallgatói tantermi órákon és szabadtéri foglalkozásokon keresztül mélyítik el szakismereteiket.

Fotó: Bankó József

Galéria, Hírek

175 km-es kihívás teljesítve

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke által életre hívott kihívást elfogadva a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) vezető állománya határidő előtt, 2023. március 17-ig teljesítette a 175 km-es távot.

A kihívást a Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Honvédség megalakulásának 175 éves évfordulója alkalmából hirdette meg.

A kihívást Mudra József ezredes, az MH BHD dandárparancsnoka, Vadászi Norbert ezredes, dandárparancsnok-helyettes, Szijártó Richárd ezredes, dandárparancsnok-helyettes és Kiss Ferenc ezredes, törzsfőnök teljesítették.

Fotó: Bankó József

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2023/03/web_BHD8644-1-720x480.jpg
Hírek

UNIFIL kibocsátó ünnepség

 

Az ENSZ libanoni békefenntartó misszió 1978. március 28-án jött létre és eredetileg időtartamát 6 hónapban határozták meg, azzal a kiegészítéssel, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezt újabb fél évvel meghosszabbíthatja. Feladata az izraeli csapatok kivonulásáig elsődlegesen a humanitárius műveletekre irányult. A tűzszüneti megállapodást, ha nehezen is, de sikerült elérnie. A magyar katonák 2007-től teljesítenek szolgálatot ebben a misszióban. A jelenlegi magyar katonai szerepvállalás létszáma 16 fő.

A jelenlévő állomány hosszú felkészülési időszakot tudhat maga mögött, és ezen időszak alatt kimagaslóan, gyakran erőn felül teljesített olyan feladatokban, illetve környezetben, ami nem illeszkedik a dandár alaprendeltetéséből adódó feladatai közé.
Az ünnepségen a parancsnok kiemelte, elvárja az állománytól, hogy a felkészítés során elsajátított ismeretekre támaszkodva feladataikat körültekintően, a legnagyobb figyelemmel és legjobb tudásuk szerint hajtsák végre, tekintettel az országon belüli társadalmi és vallási ellentéteknek köszönhető feszültségre.

Józan Imre százados, a kontingens parancsnoka pohárköszöntőjében hangsúlyozta, a misszióban résztvevő állomány felkészült a feladatra és legjobb tudásuk szerint küzdik majd le az előttük álló kihívásokat.

Szerző: Kresz Fruzsina
Fotó: Bankó József

Galéria, Hírek

Állományunk tagjai részesültek elismerésben

A kőbányai önkormányzat vezetőitől állományunk két tagja, Kovács Teréz őrnagy (MH BHD Üzemeltető és Kiképzés Támogató Osztály) és Felner Mihály szakaszvezető (MH BHD Támogató Zászlóalj) vehettek át elismerő oklevelet és emléktáblát.

A díjazottak a rendezvény sikeres lebonyolítását támogató kíváló munkájukkal szolgálták meg a budapesti kerület elismerését.

Fotó: Bankó József

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.