Hírek

Életmű kiállítás nyílt a Stefánia Palotában

Valent-Hódy Mihály az 1956-os forradalom után először Ausztriába ment, majd végül Genfben telepedett le. A szomszédságában élő festőművész munkája inspirálta arra, hogy felvételizzen a Genfi Képzőművészeti Főiskolába, amivel egyben régi gyermekkori vágya is teljesült. A főiskolai évek során különböző neves művészek tanítványa lehetett, többek között Oskar Kokoschka, aki nagy hatással volt Valent-Hódy sajátos konstruktív, modern művészi stílusának kialakításában. Tanulmányai elvégzése után André Bucher műhelyében dolgozva sajátította el a szobrászat művészetét. Festészettel, szobrászattal foglalkozott. Kezdetben főként kollázsokat alkotott.

Elsősorban fával dolgozott, a képzőművészet mellett belsőépítészettel is foglalkozott. Festészetében eleinte a pasztell színek használata volt jellemző, majd az évek során a telített, élénk színek kezdtek el dominálni, ami főként a ‘Puzzle’ képek sorozatnál érzékelhető. „A puzzle angolul rejtvényt jelent. Azért neveztem el így ezt a sorozatomat, mert térbeli konstrukcióm mintegy színes kirakós játékokként is felfoghatók, értelmezhetők. Hosszú-hosszú útkeresés után kötöttem ki az egyszerű konstruktív formáknál és a tudatosan megválogatott és variált színeknél” – mondta sorozatáról Valent-Hódy Mihály (1937-2019).

A művész alapító tagja volt a Groupe N9 művészcsoportnak és számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt külföldön és itthon egyaránt. Köztéri szobrot Genfben, illetve Fóton is találhatunk róla. 1970-ben visszatért Magyarországra és 2019-ben bekövetkezett haláláig Fóton élt és alkotott.

A tárlat – mely a tavaly elhunyt képzőművészre emlékezik – a Stefánia Galériában tekinthető meg 2020. március 28-ig, vasárnap kivételével naponta 13-18 óráig. A belépés díjtalan!

Fotó: Győrfi András

Hírek

Egyetlenegy vagy, egyetlenegyszer

Az eseményt Tósoki Anikó előadóművész rendezte és szerkesztette, a látványterv pedig ezúttal is Majtényi Judit grafikus munkáját dicsérte. A Pódium bárban tartott előadáson Gárdonyi Fanni, az MH BHD Jogi és Igazgatási Főnökség ügykezelője, Rácz István százados katolikus tábori lelkész és Ács Enikő énekes-gitáros előadóművész is fellépett.

Fotó: Jerkovics Zsófia

Hírek

Indulók a filmzene világából

Az induló, mint alapvetően katonazenei stílusirányzat fontos helyet és szerepet tölt be a zenetörténetben. Mint egyedi zenei műfajt megtalálhatjuk a filmművészetben is, különleges művészi és hangulati hátteret adva a filmeknek.

Vezényelt: Csizmadia Zsolt ezredes és Szabó Imre őrnagy. A zenei est műsorvezetője Gróf Miklós volt.

 

Fotó: Jerkovics Zsófia

 

Hírek

Új kézifegyverek a Pertőfi laktanyában – oktatás és gyakorlati felkészítés

Az oktatás március 2-án vette kezdetét, mely a tervek szerint két héten keresztül heti négy napon (hétfőtől csütörtökig), egy délelőtti és egy délutáni időpontban fog megvalósulni. A felkészítések során a CZ 09 típusú pisztollyal és a CZ Bren 2 gépkarabéllyal ismerkedik a résztvevő katonaállomány. Az Ideiglenes Kiképző Csoport összesen több mint 700 főt készít fel a két hetes időintervallum alatt.

 

Fotók: A szerző felvételei

 

 

Hírek

Életviteli tanácsok az egészséges életmóddal kapcsolatosan

A résztvevők Életviteli tanácsok az egészséges életmóddal kapcsolatosan címmel hallgathattak meg egy életviteli előadást az Intarziás teremben. A következő rendezvényre 2020. március 26-án, A mese hatása a lelki fejlődésre címmel kerül sor, Zsolnai Éva pszichológus közreműködésével.

 

Fotó: Jerkovics Zsófia

Hírek

Családi örökségeink

„Sokszor nem tudjuk szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát és gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot a problémáinkra. A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk, hogy felmenőink feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései bennünk élnek tovább. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.” – mondta a klinikai szakpszichológus.

A színházteremben tartott esemény során családi örökségeinkről, sebekről, traumáról és a gyógyulás útjáról is szó esett.

 

Fotó: Bertalan István

Hírek

Határmenti felkészítést tartottak

Az oktatásba az MH BHD mellett az MH CKELMK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is bekapcsolódott, így migrációs válságkezeléssel kapcsolatos kulturális különbségekről és rendőrségi jogi esetekről is hallhattak előadást a résztvevők. A háromnapos felkészítés során – többek között –általános katonai ismereteiket- katonai tereptan, egészségügyi ismeretek és híradó ismeretek- frissítették föl.

Fotók: A szerző felvételei

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.