Hírek

Kultúránk megőrzése és építése kötelesség

A rendezvényen a nemzeti érzelmek ébredési időszakának nevezte a Himnusz születésének idejét Benkő Tibor. Magyarország honvédelmi minisztere hozzátette: ahogy a Himnusz sem csak a múltról, hanem a jövőbe való kitekintésről is szól, úgy az elődeink által teremtett értékrendet sem csak megőriznünk kötelesség, de tovább is kell tudni építeni azt.

Benkő Tibor kiemelte: a Magyar Honvédség katonáinak nem csak az ország és az állampolgárok védelme a feladata, hanem a magyar kultúra és a magyar értékek őrzése is. „Nekünk feladatunk, kötelességünk a magyarságunk, az identitásunk és annak kultúrájának megőrzése. Bármennyire is hihetetlen, ezért nap, mint nap küzdenünk kell” – mutatott rá a honvédelmi miniszter. Kiemelte: bár más népek kultúráját el kell fogadni ott, ahol azt megalkották, nem biztos, hogy be is kell azt engedni. „Mert nem abban a felfogásban gondolkodunk. Nekünk van egy keresztény kultúránk, ami visszavezethető István királyunkhoz, az államalapításhoz. Nekünk az a dolgunk és az a kötelességünk, hogy ezt megőrizzük. Védjük, őrizzük, és továbbfejlesszük” – mondta.

 

A honvédelmi miniszter rávilágított arra is, hogy kultúránk megőrzése és megóvása katonáink számára nem merül ki annyiban, hogy az ország érdekeit szolgálják és védik. Az is kötelesség, hogy a Magyar Honvédség tagjait folyamatosan képezzék, műveljék, ezzel növelve a katonák tájékozottságát. Éppen ezért a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program nem csak arról szól, hogy technikai eszközöket vásárolunk és hogy a katonáinkat kiképezzük az eszközök kiváló alkalmazására, hanem szól a katonák társadalomban betöltött helyzetéről, szerepéről és arról is, hogy a katonáink ismerjék kultúránkat, valamint arról, hogy tovább építhessék azt. Mindezt – ahogy Benkő Tibor fogalmazott – csak közös akarattal lehet elérni.

A rendezvényen – amelyen mások mellett jelen volt Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára és Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke – elismerések átadásával köszönték meg azok munkáját, akik hozzájárultak a magyar kultúra építésének ügyéhez. A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepsége a Magyar Virtuózok Kamarazenekar tagjainak ünnepi előadásával ért véget.

Fotó: Tóth László

Hírek

Válogatott képzőművészeti kiállítás nyílt a Stefánia Galériában

Erdélyi Lajos köszöntőjében elmondta: a hazafiság és a hazafias nevelés egyik legfontosabb eszköze a nemzeti művészettel való megismerkedés, amire ezekben az alkotótáborokban kiváló lehetőség nyílik. A nemzeti hadseregek mindig is ápolták a katona kultúrát, melynek értékei beépültek a nemzeti kultúrába – tette hozzá a helyettes államtitkár. Kiemelte az alkotótáborok közösség- és értékteremtő szerepét, valamint azt, hogy az alkotások a honvédelmi szervezetek falaira kikerülve színesítik majd azt a kulturális környezetet, amiben a katonák élnek.

Tamus István grafikusművész az alkotások fő témájához való hozzáállás fontosságát emelte ki beszédében. Elmondta, hogy a megszülető mű hitelessége azzal kezdődik, hogy az alkotó alaposan utána jár annak a témának, személynek, melyet megörökít.

Aulechla József ezredes elmondta, hogy az alkotótáborok lendülete és sikere fennállásuk óta töretlen és fellendülőben van. Az elmúlt évtizedekben is fontos részei voltak és lesznek a honvédség kultúra közvetítésében, értékteremtésében.

A megnyitón fellépő Menyhért Döme néptáncművészt a Flaska banda kísérte, valamint verset mondott Simon Andrea színművész.

2015. augusztus végén indította útjára az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár az I. Vajai Honvéd Művésztelepet. A sikeres kezdeményezésnek köszönhetően, 2019-ben már ötödik alkalommal találkoztak az alkotók a Vay Ádám Kastélymúzeumban, Tamus István grafikusművész vezetésével. A XXVIII. Nemzetközi Katonai Képzőművészeti Alkotótábor múltja már több évtizedre nyúlik vissza, az itt alkotók 2019. szeptember 7-17. között gyűltek össze Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferenciaközpontban, Breznay András festőművész mentorálása alatt.

A Honvédelmi Minisztérium által életre hívott katonai alkotótáborokban a katonák, valamint a honvédelmi alkalmazottak tehetségüket kamatoztatva, képzőművészeti alkotásaikkal hozzájárulnak a katonai hagyományok ápolásához. Mindkét táborban a Rákóczi emlékév, illetve „Szabadságunk 30 éve” volt a központi téma.

A két tábor alkotásaiból 35 művet bemutató kiállítás megtekinthető január 22-től február 4-ig a Honvéd Kulturális Központ Caffé Galériájában.

Fotó: Kertész László

Hírek

Képzőművészeti kiállítás a Stefánia Galériában

A Honvédelmi Minisztérium 2019. évi képzőművészeti pályázatának válogatott kiállítása a historizálótól az absztraktig, csatajelenettől a csendéletig várta a pályázó művészek alkotásait festmény, grafika és kisplasztika kategóriában. A beérkezett művek a honvédelem és a hazaszeretet gondolatkörét járták körbe.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes köszöntőjében kiemelte: az alkotók a haza szeretetét a haza szolgálatát, történelmi időkön átívelve mutatták be műveikben. Az ezredes elmondta, hogy a kiállított alkotások veszteségeinken és győzelmeinken keresztül mutatják be azt az emberi helytállást és erőt, mely Magyarországot a Kárpát-medencébe elvezette és megtartotta az elmúlt 1000 évben.

Szűcs Lóránd dandártábornok elmondta, a művészek alkotásaikkal hozzájárulnak ahhoz a fokozódó bizalomhoz és érdeklődéshez, mely a társadalom részéről a hadsereg iránt megnyilvánul. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a művekből szervezett országos vándorkiállítás is erősíti majd a lakosság és a honvédség kapcsolatát.

A szakmai zsűri, – Aknay János Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke, Hérics Nándor Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, Breznay András festőművész, a Mednyánszky Társaság elnöke, valamint Feledy Balázs művészeti író – több mint száz beérkezett alkotás közül választotta ki azt a 46 művet, melyek végül helyet kaptak a Stefánia Galériában.

A zsűri nevében, Breznay András festőművész levélben köszöntötte az alkotókat és a vendégeket. Kiemelete, hogy méltó és színvonalas anyag gyűlt össze. Az alkotások képesek azt a modern üzenetet átadni, ami a magyar honvédelem múltját és jelenét kíséri, írta.

A kiállítás megtekinthető a Stefánia Galériában, január 20-tól egészen február 4-ig, vasárnap kivételével naponta 13-18 óráig. A belépés díjtalan.

Fotó: Kertész László

Hírek

Kép-Zene-Vers

Kép-Zene-Vers 2020 címmel, hagyományteremtő szándékkal tartott előadást a Stefánia Irodalmi Társulat a közelgő Magyar Kultúra Napja alkalmából. Ezt a jeles napot 1989 óta ünnepeljük január 22-én, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Ezen az estén a képek versben és zenében szólaltak meg, így kapcsolódott össze három művészeti ág. Együtt alkotott a grafikus, a versmondó és a zenész. Életre keltek az alkotások a zene hullámaira. A versek drámajáték formájában ültették be a mondanivalót a lelkekbe.

A programsorozat mostani előadását is Tósoki Anikó szerkesztette és rendezte,  Gárdonyi Fanni és Ács Enikő énekes-gitáros előadóművész szavalt, énekelt. Rácz István katolikus tábori lelkész, aki szintén a társulat oszlopos tagja, missziós tevékenysége miatt online jelentkezett be az est folyamán.

Az elhangzó versekre reflektálásként Majtényi Judit készített lenyűgöző festményeket, melyek stílusos keretet adtak a drámajátéknak. Az alkotások megtekinthetőek 2020. január 14-től január 30-ig nyitvatartási időben a Honvéd Kulturális Központ Könyvtárban.

 Fotó: A szerző felvételei

Hírek

Folytatódik a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem

Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy A vörösiszap-katasztrófa mentési, helyreállítási és újjáépítési feladatai címmel tartott előadást a katasztrófa 10. évfordulója alkalmából. Dr Muhoray vezérőrnagy, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakértője aktív részese volt a tragédiát követő munkálatoknak. A történtek okairól, a katasztrófa lefolyásáról és a következmények elhárításáról, a mentésről és újjáépítésről beszélt az év első katonaszakmai programján.

 

Fotó: Jerkovics Zsófia

Hírek

Nyolc éves a Honvéd Palotaőrség

Minden év január elején emlékeznek meg évfordulójukról a palotaőrök, akik Magyarország köztársasági elnökének állami és protokolláris feladataival kapcsolatos katonai díszelgési feladatokat, díszőrszolgálatot látnak el a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palotában és közreműködnek nemzeti- és állami ünnepeken, diplomáciai eseményeken.

Az állománygyűlésen elsőként Kiss Ferenc ezredes, az MH BHD törzsfőnöke köszöntötte a megjelent állományt, aki hosszú éveken át szolgált a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) kötelékében és jó szívvel emlékszik vissza azokra az időkre. Köszöntőjében kihangsúlyozta a folyamatos önképzés és tanulás kiemelkedő fontosságát: „Képezni magunkat az egyik legfontosabb feladatunk az életben, hiszen a tudás olyan hatalom, ami a lehetőségek kapuját nyithatja meg.„

Az elmúlt év feladatait és az előttük álló kihívásokat Szarka József őrnagy, a Palotaőrség parancsnoka összegezte. Megköszönte katonái lelkiismeretesen végzett munkáját, majd kiemelte, büszke arra, hogy olyan emberekkel dolgozhat együtt, akiknek felkészültsége, szakmaisága és hivatástudata kiemelkedő és méltó az alegységhez.   

Az elismerések átadása előtt Zsolnai Tamás alezredes, a 32. NHD parancsnok-helyettese is köszönetét fejezte ki a résztvevőknek: „Tapasztalatból is tudom, milyen komoly fizikai kihívást jelent a szolgálatuk ellátása, de úgy gondolom, kiválóan helytállnak, és ezt köszönöm!” – mondta az alezredes. A díszelgő feladatok megnövekedett száma miatt jelentős az állomány leterheltsége, ugyanakkor ez munkavégzésük színvonalán nem látszik meg.

Az állománygyűlés zárásaként Zsolnai alezredes és Szarka őrnagy számos elismerést adott át a katonáknak.  A 2019-es év palotaőrének Pusztai Róbert szakaszvezetőt választották meg, Jádi Balázs századost pedig, aki az alegységtől 8 év után vezényléssel új beosztásba kerül – a 32. NHD kötelékén belül –, 1895M puskaszurony emléktárggyal búcsúztatták.

Az elöljárók bíznak abban, hogy egyre több fiatal számára válik vonzóvá ez a hivatás és büszkén ölti magára a palackzöld állományjelzőt.

 

Fotó: A szerző felvételei

Hírek

Karácsonyi ajándékcsomagot kaptak

A rászoruló budapesti honvédségi nyugdíjasok kedden vehették át az ajándékokat a Pódium bárban. Kilencvenkét – egyenként 10 kg-os – csomagot állított össze idén a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány a támogatóktól összegyűjtött adományokból, melyet Budapest helyőrség honvédségi nyugdíjasai és özvegyei részére adtak át. A csomagok a közelgő ünnephez szükséges egészséges életmódot támogató termékeket és a mindennapi élethez szükséges kellékeket tartalmaztak, mint az alapvető tartós élelmiszerek és tisztálkodószerek.

 

Fotók: A szerző felvételei

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.