Hírek

Visszatekintettek

Az MH BHD évzáró állománygyűlése – a hagyománynak megfelelően – adventi hangulatban kezdődött. Az esemény – az öröm gyertyájának gyújtása után, – Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetőjének beszédével kezdődött, amelyet Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkárának szavai követtek.

Baráth Ernő dandártábornok, évzáró beszédében a 2019-as év eseményeinek fotóival a háttérben emlékezett az elmúlt évre. Baráth dandártábornok elmondta: „A karácsonynak üzenete van. Előre kívánom, hogy a legfontosabb adasson meg mindenkinek: hogy a családjával, barátaival minőségi időt tudjon eltölteni, hiszen a szeretet és az együvé tartozás érzése teszi boldoggá az embereket. Sajnos nehéz ezt megélni, mert egész életünkben rohanunk és észre sem vesszük, hogy ezek fontosak.”

Ezt követően parancsok ismertetésére és elismerések átadására került sor. Az alakulat év katonái lettek: Adorjáni Krisztián őrnagy, a Logisztikai Főnökség főnök helyettese, Kerek István százados, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrség 2. Koronaőr Csoport csoportparancsnoka, Homoki Gáborné törzszászlós, az Egészségügyi Főnökség foglalkozás-egészségügyi szakasszisztense, Fehér László főtörzsőrmester, a Támogató Zászlóalj Támogató Század Támogató Szakasz altisztje, Farkas János szakaszvezető, a Támogató Zászlóalj Támogató Század Támogató Szakasz Műszaki Részleg kezelője és Balázs Gergő honvédelmi alkalmazott, a Kulturális és Rekreációs Igazgatóság Támogató és Rekreációs Osztály Vendéglátó Részleg csoportvezetője.

A dandár év katonái mellett elismerést vehettek át az év sportolói is, illetve a Honvéd Kadét Program kiemelkedő munkát teljesítő diákjai is.

 

Fotók: A szerző felvételei

Hírek

AZ ÉN UTAM

„Nyugdíjas koromban kezdtem újra rajzolni, festeni napi rendszerességgel. Negyedik éve járok nagy élvezettel a Honvéd Kulturális Központban 2010. óta működő Honvéd Képzőművészeti Körbe rajzolni és beszélgetni a festő kollégákkal. Ezek a péntekek megkoronázzák heteimet. Festményeimet három témakörben mutatom be: portrék, tájak, illusztrációk. Ez utóbbiak Mihail Bulgakov, Goethe, Szerb Antal és W. Shakespeare műveire készültek többnyire vegyes technikával.”

 

Megnyitó: 2020. február 14. 16 óra

 

Megnyitja: Frömmel Gyula festőművész, a Magyar Kultúra Lovagja

 

Megtekinthető: 2020. március 4-ig, a ház nyitvatartásával megegyezően.

Helyszín: Caffé Galéria

A belépés díjtalan!

 

Hírek

Velencei álarcok – Nemes Károly kiállítása

Nemes Károly alezredes 1996. óta hivatásos katona, jelenleg a HM Hatósági Főosztálynál teljesít szolgálatot. Első velencei álarcát – több éves kutatómunkát követően – 2009-ben készítette el, melyet számos újabb követett. Alkotásait a tradicionális formák és színek jellemzik. Maszkjait – már több mint 50 darabot – hagyományos technikával, kézzel készíti.

Közkívánatra a Stefánia Galéria impozáns környezete ad helyszínt a kiállításnak, melyen legújabb álarcai is megtekinthetők. Megnyitó: 2020. február 11-én 18 órakor

Megtekinthető: 2020. február 29-ig, vasárnap kivételével 13-18 óráig.

Helyszín: Stefánia Galéria

Belépés díjtalan!

Hírek

MH Központi Zenekar – Indulók a filmzene világából

Az induló, mint alapvetően katonazenei stílusirányzat fontos helyet és szerepet tölt be a zenetörténetben.

Mint egyedi zenei műfajt megtalálhatjuk a filmművészetben is, különleges művészi és hangulati hátteret adva a filmeknek. A Magyar Honvédség Központi Zenekarának koncertje a filmművészet legismertebb indulóiból nyújt zenei válogatást és könnyed szórakoztatást.

 

Vezényel Csizmadia Zsolt ezredes és Szabó Imre őrnagy

A zenei est műsorvezetője Gróf Miklós.

 

Helyszín: Színházterem

Belépő: 1200 Ft

Igényjogosultaknak: 900 Ft

Hírek

Orvos-Tóth Noémi- Családi örökségeink- sebek, traumák és a gyógyulás útjain

„Sokszor nem tudjuk szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát és gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot a problémáinkra. A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk, hogy felmenőink feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései bennünk élnek tovább. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.”

 

Helyszín: Színházterem  

Belépő: 2000.-

Igényjogosultaknak: 1600.-

Hírek

Velencei karnevál – Farsangi Bál

A Stefánia palotába varázsoljuk a velencei karneválok hangulatát. Itt az alkalom kipróbálni és átélni, hogy milyen egy hamisítatlan farsang barokk jelmezekkel, olasz zenével és ételekkel. Vállalkozókedvű vendégeinknek a helyszínen jelmezt biztosítunk. Belépés csak álarcban!

 

Fellépő: Tarján Pál operaénekes

Zene: Helikon Band

Belépő: 12 000Ft

Igényjogosultaknak: 10 000Ft

Vacsoramenü és további információk: www.bphkk.hu

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.