Hírek

Helyőrség Zenekar – Jubileumi koncert

Zenészeik részt vesznek a Parlament előtt a Magyar Lobogó protokolláris fel- illetve levonásában, a Sándor Palota zenés őrségváltásaiban, valamint hétvégenként Budapest több pontján térzenékkel népszerűsítik a Magyar Honvédséget.

 

Helyszín: Színházterem

Dátum: 2019. november 7. csütörtök 18.30

Belépő: 1200 Ft

Igényjogosultaknak: 900 Ft

Hírek

A honvédség a művészet mellett

A kert 2016 októberében, első őszi tárlatával olyan kezdeményezést indított, amellyel a Stefánia Szoborpark a kortárs magyar szobrászat új, szabadtéri bemutatkozó terepévé vált. Azóta több időszakos tárlaton mutatkozhattak be kortárs művészek, akik felvonultatták a kortárs magyar szobrászművészet összes, hagyományos és kísérletező irányzatát. Az alkotások között voltak elvont, tiszta mértani alakzatok és természetelvű, figuratív, klasszikus alkotások is.

Egy-egy kiállítás alkalmával közel 50 köztéri szobrot tekinthet meg a helyszínre látogató közönség. A szakma nagy „öregjei” mellett kiállítanak a diploma előtt álló, a frissen végzett, pályájuk kezdetén álló fiatal képzőművészek is.

A szervezőknek a Magyar Kultúra Egyesülettel együtt közös céljuk, hogy minél többen ismerjék meg a kortárs hazai köztéri szobrászművészet nagyméretű alkotásait és a reprezentatív megnyitó ünnepségek alkalmával a kiállító művészeket.

Az október 8-i megnyitón Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a művészet ápolja, fejleszti a lelket és komoly üzenetek kifejezésére képes, továbbá kiemelte, mekkora örömmel tölti el, hogy évek óta házigazdája lehet a rendezvénynek.

A köszöntő után Dr. Horváth József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára nyitotta meg a tárlatot. Beszédében az értékteremtés és –közvetítés fontosságáról beszélt: „Minden városban ott vannak azok a szobrok, melyek jelképpé váltak, aki alkot, az olyan maradandó értéket teremt, ami érzelmeket közvetít mindannyiunk számára.”

Klacsmann Péter, a kiállítást szervező Magyar Kultúra Egyesület elnöke, a Stefánia Szoborpark kurátora is megosztotta gondolatait, ezt követően pedig – a művészek bevonásával – vezette a virtuális tárlatot. „Az ilyen alkalom a polgárság és a honvédség kapcsolatának ünnepe” – tette hozzá.

A kiállítás szervezői fontosnak tartják, hogy művészet találja meg a kapcsolatot az emberekkel, kerüljön közel hozzájuk. Így jött létre ez a szoborpark, hagyományteremtő szándékkal. Hangsúlyozta: „A Honvédség mindig a művészet mellett állt és támogatta azt.”

A megnyitón a Krokodill zenekar szórakoztatta a közönséget.

A tárlat 2020. március 25-ig tekinthető meg, a ház nyitvatartásával megegyezően.

 

Fotók: A szerző felvételei

Hírek

Szép Ernő költészete a Stefánián

Az előadáson – a szokásoknak megfelelően – Tósoki Anikó rendező mellett Gárdonyi Fanni és Ács Enikő énekes-gitáros előadóművész is szavalt, énekelt a költő legszebb verseiből válogatva. Rácz István katolikus tábori lelkész, aki szintén az irodalmi formáció oszlopos tagja, ez alkalommal missziós tevékenysége miatt online jelentkezett be az est folyamán.

A műsort ismételten Majtényi Judit grafikus rendkívül színvonalas, kivetített látványterve tette gazdagabbá, színesebbé.

Fotó:A szerző felvételei

Hírek

Délszláv válság a NATO szemszögéből

A 2019-es év az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) megalapításának hetvenedik évfordulója, így ebből az alkalomból a Mindenki Hadtudomány Szabadegyetem egész évben kiemelt szerepet szán a szövetséggel kapcsolatos előadásoknak.

A NATO tevékenységének vizsgálata, helyzetértékelés és az események mai helyzetre való hatásának értékelése állt a Dr. Nagy László nyá. ezredes előadásának középpontjában. Az ezredes kitért a NATO körül kialakult akkori dilemmákra és ismertette a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek legfontosabb irányvonalait és a Szovjetunió felbomlása következtében kialakult regionális körülményeket.

       

Kiemelte, hogy a Jugoszlávia felbomlásával kialakult helyzet és a fokozatosan eszkalálódó válság több szempontból is meghatározó volt. Egyfelől, mert az ügy magyar lakta területeket is magába foglalt, ami politikailag eleve érintetté tette hazánkat a kérdésben, másrészt, mert ezen esemény következtében Magyarország a világ legjelentősebb katonai szövetségének tagjává vált.       

A NATO tevékenysége, a konfliktusba való beavatkozás a mai napig vitatott téma, hiszen olyan nemzetközi alapértékeket érintett, mint a nemzeti önrendelkezés, vagy az államok szuverenitása. Ami pedig talán ennél is lényegesebb, hogy ez az eset olyan precedenst teremtett, ami a napjainkban zajló konfliktusoknak is alapot szolgáltat. Ilyen volt például Abházia és Dél-Oszétia elszakadása Grúziától, vagy a jelenleg is fennálló kelet-ukrajnai konfliktus.

 

Az előadás végén a hallgatóság feltehette az esetleg megválaszolatlan vagy az elhangzottak hatására felmerült kérdéseit a témával kapcsolatosan, melyekre Nagy ezredes igyekezett kimerítő válaszokat adni. A rendezvény zárásakor megállapítást nyert, hogy ez a téma nem véletlenül képezi immár húsz éve éles viták alapját a nemzetközi térben.

Hírek

Seregszemle 30×30

A tárlaton a Képzőművészeti Tagozat összes régiójának (Debrecen, Szolnok, Tata, Várpalota, Veszprém, Budapest) alkotóitól láthatnak 30×30 cm-es festményeket és grafikákat a látogatók.

A 91 alkotásból álló kiállítást Sipos Gábor ny. ezredes, a Honvéd Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg, ezt követően Szunyoghy András, Mednyánszky-díjas grafikusművész köszöntötte az érdeklődőket. A rendezvényen Tósoki Anikó előadóművész Ady Endre és Szécsi Margit verseket szavalt, Frömmel Gyula festőművész, a kiállítás kurátora pedig elismeréseket adott át.

 

A tárlat 2019. október 29-ig – vasárnap kivételével – naponta 13-18 óráig díjtalanul tekinthető meg.

 

Fotók: A szerző felvételei

Hírek

A Rákócziak nyomában

Részben a Kulturális és Rekreációs Igazgatóság „Vár a vár” sorozata hagyományának felele-venítése, részben pedig az azóta is rendszeresen jelentkező igény kiszolgálása érdekében a szeptemberben elindított „Hadak útján” elődjéhez hasonlóan – az egészséges életmód támoga-tása mellett – célul tűzte ki, hogy az érdeklődők megismerjék hazánk azon helyeit, melyek szo-rosan kapcsolódnak egy-egy jelentős történelmi személyiséghez, hadvezérhez, vagy hadjárat-hoz.

Az egynapos kirándulások alkalmat nyújtanak, hogy felfrissítsük történelmi tudásunkat, bővít-hessük ismereteinket, új élményeket szerezzünk, mindezt pedig úgy, hogy közben az egészsé-günkért is aktívan teszünk.

Mivel 2019-et az Országgyűlés II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választása 315. évfor-dulójának alkalmából emlékévvé nyilvánította, magától értetődő volt, hogy a sorozat első részé a szabadságharc vezérének nyomában járjon, így a résztvevők útja a Zemplénbe és környékére vezetett. A busz a Stefánia Palotától indult Regécre, ahol először a látogatóközpontba érkeztek a résztvevők. Itt többek között a várról készült 3D-s filmet és a kiállítást lehetett megtekinteni. Az út innen már gyalog vezetett tovább a 4-5 kilométerre lévő romokhoz. A következő állomás Sárospatak és a vár múzeuma volt, ahol az állandó és időszakos kiállításokat is lehetőség volt megtekinteni.

A túrázókat persze nem hagyták magukra, a csoportot ez alkalommal a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, Mészáros Kálmán hadtörténész kísérte, aki idegenvezetőként és „szak-kommentátorként” működött közre. Személyének köszönhetően még a téma iránt különösen érdeklődők is kaphattak új információkat és bővíthették ismereteiket. A tárgyalt témák között volt a fejedelem gyermekkora, élete a Sárospataki várban, illetve a Tokaji vár ostroma a sza-badságharc idején.

A „Hadak útján” honismereti túrasorozat következő állomása februárban lesz, attól kezdődően tervezetten nagyjából kéthavonta indulhatnak történelmi utakra az érdeklődők.

Szöveg: Gramantik Zoltán ha.

Fotók: MH BHD

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.