„Felkészülő Erő” néven Tábori Kihelyezési Hét kiképzési feladatait hajtotta végre a Támogató Zászlóalj (MH BHD TZ) kijelölt állománya
A kitelepülés helyszíne az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisa volt, ahol ideálisak az adottságok a valósághű környezetben történő gyakorlatozáshoz: nehezen járható terep, váltakozó, erdős-mezős terepszakaszok, a tájékozódást nehezítő és az álcázást megkönnyítő körülmények.
Itt hajtottak végre az MH BHD TZ, Biztosító Század katonái BTR harcjárművekkel raj-, illetve szakasz szinten megszervezett járőrfeladatokat, amelyek során lesállás-rajtaütés (a menetoszlop kis- és nagy erejű ellenség általi megtámadása), valamint menetalakzat váltások begyakorlására is sor került.
A gyakorlatok folyamán az alegység a rajparancsnoki harcvezetésre helyezte a hangsúlyt, így a kiértékelés során a meghatározott szempontok között ez az összetevő is külön értékelésre került.
A végrehajtó állomány a mozzanatokat több napon keresztül és számos alkalommal megismételve gyakorolta be, ezáltal rajszinten sajátította el a raj szintű harcászat alapjait.
Fotó: Bankó József